Julia
(Sebestyén Miklós - The Innocents - Klaszán Sándor)

Tűzpiros az őszi égbolt, fénykoszorút bont a Nap,
körülöttünk száz éves fák levelei hullanak.
Sétálunk a parkban, megyünk álmaink után,
bámul ránk a magasból egy bronzból öntött fiú és egy lány.

A gyorsvonat a város szélén átrohan a híd alatt,
pocsolyák vizéből isznak a kitaposott földutak.
Búcsúzóul láthatom még szép szemed tüzét,
lelked tükrében ragyogni szíved nagy szerelmét.

Julia -- bűvös, gyönyörű lány, sóhajod napfény vihar után,
Julia -- érted gyötör a láz. Csillagom, vajon merre jársz?
Minden álmunk, minden tervünk megvalósult már,
De nyughatatlan szívünk ilyen szerelmet már soha nem talál.

Valahol egy nyári réten, bíborszínű alkonyon,
egy mesebeli lányra várok, mikor jön el -- nem tudom.
Várom még a tó partján, a megszokott helyen,
a lányt, akit egy nyáron át, és hosszú őszi éjszakákon
szerettem, öleltem, és mindent feladtam,
miatta születtem és eltemettem a csalódások hosszú sorát;
Itt vagyok, ő itt hagyott, de egyszer biztos visszajön,
és minden, amit elrontottunk szép lesz.

Julia -- bűvös, gyönyörű lány, sóhajod napfény vihar után,
Julia -- érted gyötör a láz. Csillagom , vajon merre jársz?
Minden álmunk, minden tervünk megvalósult már,
De nyughatatlan szívünk ilyen szerelmet már soha nem talál.